csillagkerekes rendsodró

hosszú varkocsommal a Napra hajazok

2011-06-13T09:47:00.003+02:00

hát nézd, anyám, kövedről lerágtam neved
arany-betűit, töméssé vált a fogban,
szétszórtam koszorúd, gyertyafényt vacogtam,
s most melléd bújok, ágyamat veted.

hegy-fia-gránitkő alól visszareszketlek,
ne belém temetve, de bennem állj talpra,
s szólj nyugtatót veszett, habzó száj-marta
hozzám ujjasult tied-kezeknek.

függőben maradtál, bánat lett a gyám.
görbe csók a számon, szám elé tett kéznek
mit mondjak? elég, ha tükörbe nézek,
vagy hogy képzeljelek el öregen, anyám?

gyere el

2011-06-02T08:24:00.004+02:00

gyere el, várlak az Örökbefogadott Fánál,
rögtön az Eső Utáni Ünnepre érkezz,
indákat szalajtok eléd, hernyók éji
morzejeleit hallgasd a Rögtön Eső után,
mikor kis legyek szárnya ronggyá ázott,
s még csak bokámnál tápászkodnak
a levert illatok, várlak, azon az éjen,
mikor a szirom-katonák sárga
levél-zászlóit felvonják a somnak,
s a tövisek tüskékkel házasodnak.

oly szép lesz az az éjjel, várlak,
zilált gubacsokkal díszítek vadrózsabokrot,
s tölcsérgombák lemezeire gramofon-tűt rakok,
gyere, hernyókat akasztunk selyemfonálra,
névtelen bodobácsokat keresztelünk,
készítünk vakond-lánchegységeket,
hangyáknak harmatból tükröt,
a fákra ágakat farigcsálunk s fejünkre
tollas csápot, mint szendereknek,
úgy mondjuk egymásnak: szeretlek.

hajnal felé, ha boszorkánygyűrű közepén
fekve itt, de csak itt és ekkor, kitör
belőlem az állat: az egy fecske lesz;
gyere, felmászunk az Örökbefogadott Fára,
koronája ringat, kicsi fákká válunk,
s reggelig érzem törzsednek támasztott
homlokommal súrlódásaid, s te érzed
kérgemet, és a többit már csak lombba suttogom,
majd csak el-leszek veled és a Hárssal,
ölelő karomon hőscincér karcolással.

iszák

2011-05-22T12:06:00.000+02:00

csillag suhan, a mélység elforog,
szellő nyomán vizek kis izma ring,
olajra lép egy tőzegrozmaring –
eltűnik mind. mint porszem-mikronok.

mocsárba lóg a test. klisé-kabát.
bőröm levedlem, foszló okker ing
- talán a bolygó könnyebben kering -,
s forgácsolja lelkem önmagát.

köd van. eltűnő tér és vektorok.
csak dobbanás a szív. mezítelen.
mit kellene még elveszítenem?
nehézkedek. a föld recseg-ropog.

XXL (harminc)

2011-05-21T10:16:00.002+02:00

sokadik elvonókúra, egyre elvontabb leszek,
nem kimért, de konfekció-akaratú lélek-kéz
remeg, elhajlott utam Möbius-szalag, határa tűrés,
s én csak kisujjal kapartam tű résén magamnak
alga-álmokat. biztonságom gőgje holdciklus-
változat. ha új fent, és újfent gőgicsél, én oktondi
módon fénylő udvarába fújom ódon ős-ködöm,
kísér tér-édes és idő-mostoha, kiken létezésem óta
élősködöm. válaszaim: kuncogó kételyek. s hány
táncos inger leült bennem, s hány csak émelyeg...

már öregedő kő vagyok. önnön homokóra, spórák
közt lelenc, magányos diaszpóra, s aki mindent elvét,
közte a vétés tévedhetetlen elvét, s kinek gúnyája
kopott posztó, és más gúnyát is felveszi, holott
rá is szabott a Legnagyobb Közös Osztó... tőle
annyit kérek még,ne fel-, majd leoldozzon, ha
ábrándok ábráin omegává válik az alfa, s csücskén,
mint zsinórvégen rántok, egyenesen állig, élvehalva.
hát ilyen. más állja, nekem ez hanyatló korszak.
nincs, nincsen már nyakló sem. csak borszag.

árnyas avar

2011-04-19T11:39:00.000+02:00

[1]
[ágnes unja]
most már elég, ne kísértsen,
nem mondatok több misét sem,
leplem színe- s visszájáról
fehér, s ön, mint visszajáró

ingerküszöböm ne hágja,
hagyja hűlni, húnyó máglya
már az emlék, ami kend volt,
ágyneműmön régen nincs folt.

kimostam a vánkosokat
is, mit akar? mér’ riogat?
a patakban eddig álltam...
patyolat mind, makulátlan!

ha még egyszer jön, mint fantom,
bizony isten, kinyiffantom,
s bosszút állva kapott csúzon,
a lepedőt kendre húzom

úgy vizesen. tiszta kelme...
mit járkál hát létre kelve?
hogy vergődjek démonokon?
nyugodjon má’, b. rokonom!

[2]
[Pentapyla tér, Kr. e. 212.]
megtorpan az idő. kínban tovahúzza:
egy gnóm a gnomon árnya.
Archimédész sugár. központ: Syracusa.
s egy római kaszárnya.

[3]
[születő sziluett]
amíg a mécses hajladozva húzza,
szürkére festi magát a kontúr,
s átszakadt belső gátakon túl
ledéren táncba kezd a plafonra kúszva.

poharát újra s újra teletöltik
pálinkagőzzel és tömény füsttel,
ringva felhajtja, arca nem derül fel,
leissza magát a sárga földig.

ráhajol a láng, aggódva, él-e...
egy percnyi viszony csak, amíg meghágja,
s ő sziluett-kölyköt szül a világra,
fény-árnyék árvát. kanóczenére.

[4]
[muszter]
ahol a fény dívott,
lettem árnyék fattya.
nézd a negatívot:
arcom megmutatja.

[5]
[LUX-index (jelenet)]
- tudja, nekem is van. legjobb az umbra -
nézett a kezében tartott Valiumra –
nap mint nap használom, jó hozamú alap –
érvelt nyugtával ügyfelének a Nap.

- ám az ázsiója – szólt bele a Hold is -
és az árfolyam, s a kamatprognózis:
homályos jóslat, a portfólió kusza –
győzködte a tulajt az éjjel alkusza.

- nem állt túl fényesen tegnap az indexen...
- döntsön – így a Hold – mielőtt lefekszem.
- bázisár alatt van, eladom, ha pirkad –
mondván a brókernek értékpapírt ad.

s hogy eljött a nap- s a teljesítés kelte,
Schlemilt az egész már nem érdekelte.
bankszámlája duzzadt (jó ajánlat érte),
s ment. a gyanú árnyéka sem kísérte.

[6]
[egy pillanat lassú pantomimje]
utolsó darab.
helyre. árnyékszínházát
kirakta a báb.

ultima ratio

2011-04-01T11:46:00.001+02:00

halj úgy, mint hangya.
viselve kasztot.
élj mint a virág.
lélek. szakasztott.

élj, mint a hangya.
viselve kasztot.
halj, úgy mint virág.
lélek. szakasztott.

bontatlan doboz. tartalom:

2011-03-15T13:21:00.000+01:00

(nem tudhatom, másnak
e tájékoztató mit jelent)

egy nedves orr. tán lábbeli.
gyerek náthával, nagyszülék,
több összetűző készülék,
zavar. a típus: bábeli.

szájzár – bedugni öklöket.
szív szirtjén kő. ez csúcsmodell
- alatta hagyni kulcsot el -,
bocsánat-szótár. öt kötet.

pár tartozás, nem együvé.
feltöltött flörtelem, magány.
mi ostoroz, sejt mindahány.
üveg. tabletta vagy cuvée.

tasak talán. egy kis bizony.
derű alatt-fölött ború,
egy homlok. lázas, domború.
garanciális őszi szony.

ateizmus (nem iszom teát)

2011-03-11T18:51:00.000+01:00

asztalon dzsinn-tonik, ő
szolgál hajnalig, s megváltás-
konyak üdvözít, míg olajjal
felkent hal-fasírt serpenyő
poklában serceg, s telnek
(míg ürül a pohár orálról orálra)
óráról órára a percek.
keresztrejtvénybe feszített
szavak töltik ki a folyékony
estét, s rackával törlöm épp
rackajuh betű-testét – üres
kocka-urnákban hangok hamvai.
és írok nagy ó-t, kis í-t, isten-
mintájú kezem teremt-semmisít.

istenem, mindjárt hat óra.
amúgy rád, mindenhatóra
gondolok: bármit el tudsz
képzelni? engem is?
elképzelhetetlen. és mégis,
ha igen, miért nem szebben?
ők, én, mi: gázolunk sarunkban,
persze a saját elnyűtt sarunkban.
szefárdok, askenázik leköpnek
majd ezért (lelkem nyálban ázik):
te, isten, kiben nem hiszek,
eltiporsz, meglehet, mint
lusta porszemet, de előtte
még amúgy woody allenesen
tagadok mindent, kellem-
ellenesen, s bár ha rendeztek
földi karnevált, s énem közülük
kivált kivált, és noha tagadok
mindent, mit mások szeretnek:
nem vagyok. nem vagyok eretnek.
isten, már többször tetten értelek,
de nem értelek. kenyér, bor:
kaján vigyor, mosolygok rajtad,
mint menzai kaján, s nem
várok szabódva már angyal-
mesteredre, égi szabódra,
cikcakk-ollóval csipkézzen:
a vér átütne a gézen.

parázna lelkem tán levetkőzne
előtted, ha nem parázna,
és ha egyáltalán megjelennél,
hal-fasírtomból velem pertut
ennél, kecsapos palackból finom
malaszt cseppenne, és itt
van a dzsinn is a tonikkal, isten,
gyere, el ne szalaszd,
isten, nézd: a felhő lehúzott
sliccel az aszfaltra ábrákat skiccel,
s míg mennydörgés-szózatod
transzverzálisan elér, még süssem
ki ezt a fasírtot is, vagy
megváltasz most, az istenér’?

talán részeg is

2011-02-12T10:45:00.000+01:00

ha szél-ficsúr lennék,
kazlakban kutatnám tavalyi kacsintásaim,
keresve a szeszgyári illat-utcalányt,
keramitkockák résein bukdácsolnék,
kérdés-spirálokkal táncolnám görbére a jégcsapot,
nyárak odvában körözne sóhajom,
bekönyökölném magam a kocsmapultra,
a gyerekek fejét a télifagyiba hajlítanám,
jeges aposztrófokat szalajtanék mondatok elé,
zsinórpadláson megpihennék,
a Háborút a Békére ellapoznám,
üres borítékokat nyalnék homlokon,
kékre némulnának mögöttem a tócsák,
egy szalmabála lépne még utánam,
míg talpfákra nyomnám szimatom.
de nem vagyok szél-ficsúr.
csak fáradt,
talán részeg is.

pillanat-pantomim (I-IV)

2011-02-08T21:16:00.001+01:00

[I]
[őszi szórólap]

korrodált kokárdák koronás fő alatt
leverve, vértanúk avar-ravatalán,
szél szított felkelést, bujtó szava talán
elfojtva, de a köz-társas-ág fennmaradt.

[II]
[kirurgus]

Élet? – szólt a felcser – Élhető.
Talán..., talán mással is felcserélhető.

[III]
[...]

madárfütty-karddal
harcol a cinke.
vastag a csend-fal
s a szó láncinge.

[IV]
[állásajánlat]

tolmácsot keresek,
egy Sorsfordítót
(anyagiak nem érdekelnek),
s bérlemény életembe
főállású bejárónőt,
Rendhagyót.

preludium

2011-01-18T11:12:00.000+01:00

lehet-e lenge szót kísérőül adni,
nyitányt írni a tonna-pillanatban,
mikor a harmaton nap-ikra villan:

vére a születés agóniájának,
és a haldoklás világrajöttének.

lehet-e ebből vagy enélkül ének?

semmi - szín alatt

2011-01-01T19:33:00.000+01:00

vonások helyett: csak kendőviasz.
oldás és kötés. a semmi az.
háttér vagy. biztos. úgy lépsz elő,
fölemelt tenyér: érintő s szelő,
s korlátok sincsenek. nyújtott két kezed
fényesnek tűnik, csurom-képzelet,
mert nyugvást adok a nyest-ecsetnek,
ma sem festelek meg.

hiszem: ha létrejössz, ujjamnak ásnia
kellene alólam, új karnyújtásnyira,
míg a textil bitjei, a van-nincs síkú tér
áttört. törhető. de sápadt szín ha ér,
mattá folyna szét a lett a múlton,
s kaparni kéne újra megtanulnom,
ha patyolat-ráncok rád estelednek.
ma sem festelek meg.

hogy mindenhatóként másszon elébed,
és képére formáljon vászoncseléded:
nem tudom – semmi szín alatt –, nem lehet,
s hogy tégelyből öntsem ki a lelkedet,
mert kacagna rajtam a lágy szatén,
s nem te lennél, csak egy látszat-én…
tisztelgek a régi mestereknek –
ma sem festelek meg.

ne lássam, tempera alatt mivé lett
időd. s felmentő légy, ha már ítélet,
mert szűz az a mozdulat, áttetsző, natív,
fel- és leáldozó, láthatatlan ív,
s a festék: gyalázat – csöppet – ellene.
s hogy intés vagy intés: tudnom kellene,
inkább légy örök-lélek, mint test-esetleg.
ma sem festelek meg.

statikus

2010-11-17T15:22:00.000+01:00

óvóhely. építem fából és téglából.
isten, ha erre jár, vállat von, téblábol.
falaim robbantom. ég, elég a talmi.
hegyesszögben tíz ujj. bunker. légoltalmi.

dr. H. elköltözik

2010-11-14T18:56:00.000+01:00

hát ön leomlott. lám, az ajka sem vidám,
elkenve rajt a több ezer hazug csók,
nem látja már, naná, hogy láthatná, madám:
ott fénylenek. az elsők és az uccsók.

repedve lámpaínye, bíbor vér csorog,
a szájpad baldachin, a nyelve paplan,
s mint ócska hirdetés, mint lakónévsorok,
csak hull a fog, penészes-olvasatlan.

kacsáz a lépcső, lássa, lába oly kusza…
a méreg ez, minden bizonnyal arzén,
huzat-huzattal fedve kurva korpusza,
s nem mondja bájjal: pá, aufviderzén.

s ha átmegyünk, madám, az utcafrontra,
hol áll alá simultak rég a merdzsók,
szép szemöldökét hol gurtni összevonta:
csak vadszőlőhegek. és orrbibircsók.

s a fátyola, madám, a szél kuszálta tüll
kontytetőről lóg, halotti főkötő,
bent felvonó izeg - míg minden összedűl -,
a szőr az, szép madám. a félönműködő.

s a szarkalábas gang- és szemhéj-ráncait
a plasztikázás tartja, cérnaszál,
csenget s kijár-bejár: halál lakik csak itt,
most költözött, s napszámba bérkaszál.

s madám, a pince-zug!, oly fülledt nyirkok ott,
hát meddig hord ön egyhuzamba’ tisztát?
így önnel pusztulunk ki, lássa, vén kokott,
hűs bérlemény ön, pesti prosti. viszlát.

égbolt

2010-09-21T22:02:00.000+02:00

egy mérnök hályogos pauszán
merengünk végen. vagy pauzán.

hajnalfény est-sztaniolban.
hétköznap leltára: na, mi hol van.
és napcipzár. és holdpatent.
nyugtát kap, ki a boltba ment.

kávé van. nesz. cikóriás.
a mindenség aprócikk-óriás.
kulcs is, ha egyedül nyitsz ki.
élsz. zörögsz. magad-stanicli.

itt vagy?

2010-09-15T09:12:00.001+02:00

- hej, emlékszel? nyolc vagy kilenc...
- nyolc volt...
- ...kis zöld izélt borzolt a szél, figyelsz?
- borzolt...

- tíz éves voltál, hangya-had rágott,
nagyapád borostyánlevél-nadrágot
adott rád, s egy cédrus-lány ajzott,
s te zuzmóból ragasztottál bajszot.
száz évre rá mindenkit kivágtak:
apádat-anyádat hűs szarkofágnak
vitték el akkor Felső-Egyiptomba,
spórakönnyet sírt az összes tuskógomba.
aztán lehettél úgy két-háromszáz éves:
telente bömbölés, s a hó gyanta-véres,
hogy ne halljad, füledbe mohákat tömtél,
s így múlt vagy száz nyár, így múlt vagy száz tél.
emberek haltak, születtek újak,
romba dőlt városból újabbakba bújtak,
és nagy fülesbaglyok, csitri denevérek
dalait hallgattad, és a szentlélek
pollen-angyalokkal egyre és egyre
kevesebb rokontól üzent fel a hegyre.
kolduló mókust etetett az ágad,
vakondnak vetettél gyökér-puha ágyat,
kabócák jöttek, körbenevettek,
s lassan humusszá, kövületté lettek,
pintyek futkostak még a hátadon,
vigyáztad őket szelíden-vadon,
azután eltelt egy évezred, kettő,
aztán öreg lettél, barkátlan-meddő,
ostoba díszeid eldobáltad régen,
s új Noé galambját vártad fenn az égen.
térdedig zsálya: menóra-díszlet,
újabb évszázadból aztán még tíz lett,
s te olajfák édes illatában mosdasz,
s azt a kopasz hegyet látod és most azt,
miként sötétülnek földek és egek,
s a babérnyugodt liget liheg és remeg...
de míg virrasztunk százezernyi éjen,
ne rettenj ettől, lelked ne féljen:
embernek árnyán, ki keresztre feszül,
nem látni: öleli a földet vagy repül.
itt vagy még, cédrus?
- itt vagyok, cédrus.

szakmai kérdés

2010-07-16T02:39:00.000+02:00

Jaj, Jézus! méhem törte rossz eke,
feszítve szét - mint téged - kínpadon,
mennyi a belső szögek összege,
hol oszlop állt, majd magzat-timpanon?

térhatás

2010-07-03T17:52:00.000+02:00

- centimentális -

hol játszótéri fák - megannyi csont és bőr kölyök,
hol vén odúknak rossz szaga - mint mélyből törkölyök,
hol hátra dőlt ballonkabát egy pókkal malmozik,
ott térhatású nagypapák, ott égig-kertmozik.

s vetít a parknak mézruhában ősz-okker fazon,
a film pereg, s a barna nép már nem mereng azon,
hogy tű a szél, és köd csorog, mint tompa ópiát,
s hogy hányszor látta (hányszor is?) az ócska kópiát.

és cella-képek cellulózba - már így szubkután,
s a nepper ősz vihog…, vihog előtt-alatt-után,
míg gépmadárként hull a fény - csak érzik, Swissair-e,
míg nőttön-nő a táj, s kitágul - mindnek visszere.

s a díler ősz most felnyerít - azon, mit áttekert.
ki itt van, annak nincs halála, álmot lát e kert,
mert nyomva tartja most az ujj a pillanatmegálljt:
ne fájjon az, mi úgyse lesz, és mégis, hogyha fájt.

a nap fityeg, és végleg elhagy cérnaszálakat,
nagy ívbe tesznek rá a fák - repül a hold-lakat,
s hol gyűrt jegyekké lényegül lehullott lombjuk át,
az ősz pisil, és úgy felejti csillag-gomblyukát.

hol játszótéri fák - megannyi csont és bőr kölyök,
hol vén odúknak rossz szaga - mint mélyből törkölyök,
hol hátra dőlt ballonkabát egy pókkal malmozik,
ott térhatású nagypapák, örökkön-kertmozik.

katasztr(of)ális hold

2010-05-13T10:38:00.001+02:00

[Bonaparte. Dunapart-e?]

[1]
varjú-haját félresöpörte arcából a Hold.
a múlt héten fekete, ma meg szőke volt.

[2]
húszmilliárd év után
amnesztiával szabad.
utána Föld-smasszer int,
s helyén egy lyuk marad
papírforma szerint.

[3]
ingájának tűje a holdsugár,
homokba karcol, körbejár,
és már nincs is itt.
mit higgyek: a Föld forog,
vagy Foucault csalt kicsit?

[4]
rózsaszín gallérú hold-ing
az elnökön,
s a tagság mind csillogó...
hullámzik ezüst-parázs vita
s fényezett logó,
mikor ujjammal megbököm.
növekvő árfolyam a héten,
Dunában alakult holding.
- részvétem.

[5]
dióda-lábú ősi ászkák házaikba bújnak,
merev csipkévé rémült holdtajték tufagáton,
sötét mén napkeletről tombol
- magamra gombolom gally-kabátom -
dobálja csillag-sörényes hóka homlokát,
szájában felhőhabbal zabla, látom a lombon át
abrakadabra
abrakadabra
megtorpan, megbabonázom, fejével szelíden leint,
s iszákjukból fénymorzsát szórnak elé a csillagok
megint.

[6]
nem sajt..., micsoda hülyeség!
penésszel tenyészne pont az ég,
nem kocka-pötty, nem póker-arc-tivornya:
csillagok kezében fényes labda volna.

[7]
didergő sziderikus hónap,
hullámmoraj, hamuszürke fény,
tőrfarkú-sziluettek, nedves föveny.
a homokba múltat rónak.
rákszerelem, fröcskölt, furcsa lény,
hold-dómban énekel a menny.

[8]
Luna aggódik a műholdak miatt...
hogy műföld is lesz, műmars műjéggel,
s a hidrogén esetleg műnapban ég el,
és a földön hideg hibridek – ember helyett mű-faj,
műnövényen mű-tő és – mű-jaj! – betegeknek műtő,
vagy mű-vész-fotók értő közönsége
ssége lesz a vége.
Luna felfújja arcát és duzzogóra fogja.
lehet: hátat fordít, s mint földi adás foglya,
Star Wars-ot néz, és tömegízlés szerint
csillagot ropogtat, növel koleszterint,
eszik re-zig-nál-tan,
nyaláb-keze
csillag-popcornos tálban.

[9]
hé, hazudj még nekem lassú port,
mit istenek lába nem tiport,
a csónakod vízre csald oda,
hol réveken átkelni kész csoda,
alkohol-koholta, színlelt, csalárd
légy, ne várjon rám jó, rám jó, ha várt,
s ezt így hazudd még: vagyok, s te nem,
Luna mendax, testvéristenem.

[10]
három óra ötvenöt:
a Nincs a Moltke-kráteren.
és négy perccel négy előtt:
porba öltözve Van terem.
terrae, maria,
így volt megírva?
dióhéj kezemben akkor épp,
fekete s fehér kép között.
egy világ néz testrészeket.
két varázslat megtörött.

játék

2010-05-06T21:55:00.000+02:00

élőlény? fogalom? utóbbi talán még -
csontszilánk gondolat-kaleidoszkópban…
tárgy-e, ha sír a sár, s dobol a halánték?
mi a test, ha esik, ha parancsszó koppan?

vascső- vagy horizont-tág kalibert lát-e?
van-e hang…, vagy csak bent megfejtett barkochba?
kérdésre válasz-e, a ˝pro libertate˝?
igen, vagy nem talált? lövés a tarkóba?

cantata profana

2010-03-13T13:14:00.002+01:00

(írnom segített a Kar-vezető)

csend van. tán nincs szebb dal.
vágyódva kottákra
holló-hang nyit tágra
éj-árkust, s holdfénnyel felszabdal.

táj-csík. öt drót rálóg.
s fecskékből tá-tá-ti,
lejjebb én – szájtáti,
pótsávok páráim. pókhálók.

kék torkok, halk trilla.
bársony nesz, csíkos kord:
dongó jön – más akkord,
rezgő ősz. lélegző hangvilla.

fent és lent. két szólam.
toll és bőr tartótok,
bordáink Bartókot
pengetnek. bennem szól és rólam.

kánonban szétrebben.
búcsú. új csíksomlyó.
mégis jó. így is jó.
táv-oktáv. kantáta. még szebben.

(s)napszállta

2010-03-02T16:24:00.000+01:00

szürkészöld kárpittal domboldal-kanapé.
fény-árnyék-cekkerben másnap-alkatrészek.
párálló izzadság - folyton-munkanapé -,
hasmánt a Nap fekszik. sápadtan. mattrészeg.

cédával a bálban

2010-01-19T12:59:00.000+01:00

dallam-csepp. noktürni.
tánc közben testünk nett.
pár lépés esküt tett:
lesz holnap. s ok tűrni.

hajnal s fény. bársonyban.
- szétfoszlott. mindketten
sárcsíkok parketten.
rajtunk már más rongy van.

tíz este

2010-01-09T19:22:00.001+01:00

[1]
nem látom csillag-jegyem.
hetes a szél,
spongya-felhők maszatolnak
az égi ítélő-táblán.

[2]
kiebrudalta Nagy Kutyát a Nap.
- vette térdére ordasát az Est,
vakarni lomha, vén rühest,
s csillag-szőre hullt.

[3]
kukorica-közönség torzsalkodik,
torkom tele dérrel, dúrral,
színpadi csillár: Galaxis-lámpa.
lázas vagyok. ég az arcom.

[4]
csillagok éles fénye bánt.
„milyen furcsa, gyilkos-gyengéd
érzés más húsába vésni pengéd...”
s a fény mocskától szennyezetten
a kést derengő karodra tettem.

[5]
becsuktam szemem,
hátha az eszme testet ölt...
meghaltál, szentjánosbogár.
ma nem lesz csillag,
egy lélek testet ölt.

[6]
egy vigéc minden éjen
holdnyi szappanbuborékot fúj az égre.
csillagok? a tegnapi törmeléke.

[7]
növesztek tej-szakállat, korom-bajuszt is,
leszek az égen üldözött vadállat,
de legalább hold leszek. juszt is.

[8]
megannyi fürge pék:
vörös óriások, fehér törpék sütik ki minden nap
a Hold zsemle-arcát. olykor kiflit is.
és az ég áldja meg.

[9]
isten előhívó ujjai alatt
kvazár fényében fotópapírként fekszel,
s hogy ne nagyítson,
lennél égbekiáltó.

[10]
neked beszéltem erről.
látod? felhazudtam a csillagokat is az égre.

terra kotta

2009-12-10T19:38:00.000+01:00

(nettó rímek
bruttó költemény)

túlhevül, megáll a földkorong –
alkony. az ég ma így borong.
tenyere rajta – elvileg.
ráborul lassan. elpiheg.

formát simított hűvöse.
álmában kérdi: bűnös-e?
s parányi lelke mit susog?
kezéből isznak pórusok.

széthasadt ékszíj a tejút.
az agyag pokolra-mennybe jut.
hol eldől, maroknyi szalmaszál
sorsmintát rajzol-elmaszál.

alszik az isten. már öreg.
eggyé vált nélküle sár, törek.
a föld éget ki, szelíd samott.
világok lángolnak itt s amott.

anyám egy nyárban

2009-10-30T21:19:00.000+01:00

anyám sokáig egy fában élt.
bekeretezve, de nem szobám falán akasztott
képként, s vonatból is csak én láttam vélt-
tudott, s néha még álmodott
lakhelyét, a fát, melyre kötelet vetett
s halált aratott, ahol fogódzót talált
túl e földi léten,
ahol a fa tündére lett.

a személytelen személy itt
mindig fékezett kicsit. a lelkem állt, a testem ült,
s néztem a táj csíkossá mosott pasztellszíneit,
homlokom az ablaknak feszült,
ha utam néha erre tért,
mint ahogy ő hajtotta akkor fejét a fához,
s a kéreg ráncai arcával sugdolóztak,
őszülő üstökük összeért.

kacagva jött a fához. lenge léptei
nyomában sompolygott a tél,
baljában platánfa-gömbből csengettyű volt,
jobbjában kötél.

kacagott, gömbjeit rázva hívott,
míg kötelét a nyakába varrta,
s én végignéztem lelkes gyerekként,
őt nem zavarta.

te kéreg, te fa, ti rovátkák - gondoltam akkor -,
ha így vágyott közétek,
lecsókolt utolsó sejtjeit
őrizzétek,
őrizzétek.
most benned él anyám, te nyár.

a vonat itt mindig fékezett.
de mikor utoljára kerestem - homlokom
vonatablakon - a fát, mely mint ékezet
állt a tájban, s kezemben párás szemzugom,
nyomát se leltem a keretnek.
az a nyár halála, ha fekszik, s ha kérgén
a fekete rovátkák az égnek merednek?

azóta a vonat itt elrepül,
robog. eke-ujjaim párává szántják esetlen
könyek hantjait, áll a testem, a lelkem ül,
s már nem hiszek abban, amiért lelkesedtem:
fában, vonatban, acélsínekben,
s hogy anyám néhány sejt a nyárban.
már csak egy elmosódó táj az ablakon
csíkos pasztellszínekben.

vigília

2009-10-26T11:55:00.000+01:00

madarak adventje, vadak karácsonya,
porhónyi szentlelkek rajzása szerteszét,
tarlók rög-oltára, örökmécs-mácsonya,
s egy földút szemérme. széttárja terpeszét.

ölében pléhkrisztus. fagy-szőtte dérlepel
s jégpapír korpuszán, indából rafia…
szárnyasoltáraként lent rigó térdepel
- kinek megy, kinek jő e világra fia.

gally pólyál tollakat, jégvirágból jászol,
s fájdalom léptei téren és koron át,
bokornyi stallumán tollcsuhában gyászol
egy madár, s rózsa fon rá töviskoronát.

várja-e, akit a mindenség követel?
néma csönd. kristályos koromba fúl a nesz.
rügyekben alszik a világrajövetel.
aki ma születik, gyilkos vagy dúla lesz.

semmi a sötétség. és mindent átitat.
szeplők a szűz havon, jajvörös vajúdás,
ködből próféciák, párákból áhítat:
szög híján, ha Jézus, csók nélkül, ha Júdás!

eltűnő lélegzet s kezdődő milliom...
sírocskát szobortól nem túl messzi ások,
zúzmarák csipkézik - ezüstpénz, liliom.
s lábnyommal madarak. inverz messiások.

írel

2009-08-17T11:06:00.001+02:00

a test ronggyá kovácsolt.
káva-bilincsben ül,
kerekesszék-kútban,
sósan. rezdületlenül.

egy érzés ágaskodik,
s leláncolt öröklét:
Himnusz-visszhang húzza
színültig lélek-vödrét.

köd hét réttel

2009-08-10T10:01:00.000+02:00

elmondom neked páratartalom-
jegyzékemet, nincs-gőzömet, a ködöt
nézd, nincs itt más, csak hét rét,
ahol láttalak – téged, angyalt vagy ördögöt.
te hajnalba, ködbe folyt alak.
csak foszlány vagy. de így is görnyedj hétrét,
hajnalba, ködbe fojtalak.

[az első réten]
vizes fejemmel kontúrokba
túrok. elmaszált horizont.
köd tusa halál tusán,
fák lógnak túlról és viszont.
itt látott kettőnket,
s szemünkben tükröződő önmagával hármat
a harmat.

[második réten]
madár hullámzik fáról fára,
mint könnyeket szárító kötél.
szárnya rongy-pihe, moccanó fásli.
lázas fák reszkető verejtéke: köd.

[harmadik réten]
a sírás mindent be- s kitölt:
föld könnye, ég nyála egybeér.
hova mész, síró glóbuszom?
nap, nézd már, hova megy a föld?
nap, nézd már, és miér’?

[negyedik réten]
a ködben minden történésnek hat.
párából párna, vatta-paplan,
nem is akarva, nem akaratlan,
de lehetünk a finoman palástolt alatt
ikrek.
bokrok.

[ötödik réten]
egy szelíd toportyán (önmagad?)
vágott át erre
bicegve vagy rohanva.
boldog koboldok között marad
talán még híre,
talán csak hamva.

[hatodik réten]
itt hal meg lábaimnál szegény pára,
kiterült.
az ég fején föveg.
a köd testébe verve egy lámpa,
kiderült.
acélos fény-cövek.

[hetedik réten]
az egész mező egy
hatalmas harmat-pont-kiterjedés.
a légkupec nyálkákkal házal,
s te csellengő csillagot követve végleg
átlépsz e ponton, mész padlógázzal...
utánad erednek a kányák s könnyeim.
csak zongorán kísérlek.

testbeszéd

2009-06-17T12:52:00.001+02:00

a ketrec űrből szűkült hatszögig.
s bár minden csillag néked Betlehem,
a sárga rongy, mi ott ég melleden
a szívre hullt. az dobbant, megszökik.

a múlt: gerinced. meghajolsz – emel.
a testbe bíbor címet metsz a vas.
két felvonásos. dráma. egyszavas.
s az vércsík, vércsepp. ősi morzejel.

a jót, a rosszat tudni: dolgot ád.
s mindegy, melyik, a jobb vagy bal lator,
de része vagy. s míg szótlan vallatol,
a kongó csendből épül Golgotád.

viszony-szavak mint porló rögeszmék.
(egy éve már? vagy hatvan? kétezer?)
elfásul arc. tekintet. létezel.
kell egy tenyér, hogy odaszögezd még.

á-tól cet(t)ig és tovább…

2009-04-27T19:42:00.000+02:00

(„…a Gép forog, az alkotó pihen…”)

Feladó: Isten (rejtett szám)

Címzett: Jónás
Elküldve: kr. u. vmikor

szólj értem, Jónás, romlott Ninivének!
masszírok hitét imádják a vének,
s mit várjak? amiképp vétkezett Káin -
szennyes a gyapjú a nyáj unokáin!

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

csá, Uram, nézz rám: szerinted termet ez?!
nevetség számon a szó, ha permetez!
s menedzser? neked? vitázni van min itt?
Spanyolba mentem. Tarsisig. last minute.

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

inclusive yachtút? Jahvétől az átok:
tornádót, cunamit bocsátok rátok!
menj Ninivébe!, s ne sírj, mi hol viszket,
ott állíts nekem szókkal obeliszket!

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

Uram, a kormányos azt mondja: stigma
vagyok hajóján, s vallat napestig ma…
tégy csodát! legyen vízóráján plomba!
teremts mellékhajót e nagy templomba!

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

derék matrózok! (van pár mór fiúm ott…,
és „anyagi” érdek: visznek morfiumot…)
kidobnak, Jónás! - köss fel gatyát, inget! -:
cethallal nyomok direktmarketinget.

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

jaj nekem! a hal…! bent pláne, ha laksz is…,
forog, mint műved: e spirálgalaxis!
Uram, hallasz-e? c(h)at-szoba??? Ez chat-lik!
szolgád csak faltól falig botlik-csetlik!

szal úgy vok, Isten, mint aki mattrészeg,
imáim feléd: mondat-alkatrészek,
s nem szólok más szót, csupán a panaszét:
kiáltok hozzád! mélységből - szanaszét!

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

ittál? vagy, mint ki körhintán beszédül?
megbánást mutass hát védőbeszédül!
Ninive: tejben és mézben dús hakni!
három nap, nem több. ez elég jóllakni!

a cet köpni kész! örülj - nem abortál!,
tégy, amint mondtam, vagy steril lész! labortál!
mukkot se többet a végső ámennél!
Ninivén rágódj! féreg, hová mennél?

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

hírek Ninivéből: nincs egy kápolna,
iskola, rendőr, nővér, ki ápolna,
ehelyett: bazár. színház. go-go görlök…
látnád! (vajh veled egy malomban őrlök?)

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

szóltál: „faltok húst, bort és édes linzert…”?
s „böjtje lesz ennek: adás vége-inzert!”?
„40 nap múltán jő az Úrnak pokla!”?
„s belépőt nyertek a lovasnapokra!”?

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

Uram, ezt mondtam!, s ők nevettek menten.
gázsim terhére szafarira mentem…
perpill egy töknél vok, offline, mint misén.
tégy, amit akarsz. unom. bánom is én!

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

ott van a bűnös város, és mint Tom Hanks,
homokos minden. s 40 napja tengsz-lengsz?
szerető? testvér? philadelphiai? -
ígérted mindnek: a halál fiai?

Feladó: Jónás
Címzett: Isten

igen. s mit mondtam: PR, reklámplakát?!
hazugság lakja be számnak paplakát?!
mi végre küldtél el a médiába?,
sötét celebbé tettél, mindhiába…

él még a város, és nincs egy book-tára?!
vazze, nem vártam ekkora buktára!
ígértél poklot! kell még esengeni?
határa bűnnek nálad csak schengeni???

horgászol lelket…, az ember pedzeget,
s csinálsz a védett bálnákkal hecceket,
tengernyi néped a show-kra kancsalít,
s Jónásnak hívod, Isten, a műcsalit!

Feladó: Isten
Címzett: Jónás

nem kérdtem, Jónás, a munka hogy ízlett,
drámámban nem vagy más, csak biodíszlet,
porból vagy! leszel semmibb, mint halikra,
s angyalok? ördögök hívnak talikra!

a fejed mért fáj? porszem van sarudon?!
ezrekért nekem! (s nincs nálam Saridon!)
és én megbocsájtok! halljad hát ezér’:
ujjaim a gombsor, vok a Távvezér,

s lesz a városban patyolat, vegyszerbolt...
s bűnös, bűntelen (- meseszájt. egyszervolt. -)
látja a kijelzőn, ki az Úr amott!
akkor indítok új „gyapjúprogramot”.

irtásrét

2009-04-10T10:49:00.001+02:00

[és most tágra nyílt szem és megfeszült könyök.
nem harcoltok értem, kaszanyűg-bükkönyök.]

K. K. nászúton

2009-02-27T07:33:00.000+01:00

"elég már!" - az érzés element’,
s édesnek szólítja Kelement…

legyőzve ön! és mindhiába keblén harci pánt,
letépem azt - és így tapint az ujjbegy marcipánt,
s a combjánál sem képzelek puhább puszedliket,
egy portya-hadnak volna-é a harchoz szebb liget?

és látja? kő a két karom, ez önnek-barbakán,
hol dús alapzat (árok is) a széles far magán,
s a mellei - külön-külön -, mint lágy tejdropszok ott,
boltívük olvad felfelé, az égig, ’hogy szokott.

s az ágyneműnk? - a fűszeresnél hímzett-szőtt tasak,
mit domborítnak váll-drazsék és habcsók-sörhasak,
s toronymagányban felvonóm, és langy gyümölcszselé...
na, látja?, itt a szívem önt már várrá verselé.

szeplői lánggal tárulók, az arc szezámmagos,
itt lesz, biza, hol fellegek ma, Déva vár magos,
s míg pörkölődik kar s a mell a vágyaink alatt,
ön által és kegyedből építek. cukorfalat.

spot

2009-02-13T19:12:00.000+01:00

vakító csóva. az ég is ég.
ezüsttükör, üveglemez-klisék.
filigrán fény - rámakaszkodik,
karcos való. elér a maszkomig.

hulló sötét. korom-kárpitok.
avar-porond, s a többi már titok.
lelkem szöszmötöl, bezsebeli
sisakrostély alá. mesebeli.

kattanó képek. egyike-másika
beégett. kiégett. laterna magica.
fejlámpa villan. kontakthibás.
mint jómagam. önkép. akt. imázs.

rend a lelke

2008-06-13T19:40:00.001+02:00

irtásrét. ritkuló kalász-szakáll.
búcsúpohárba hold tölt. hold itat.
itt várom. (itt nem a halál kaszál.)
csillagkerekes rendsodróidat.

szárnyasan összetett

2008-05-20T05:33:00.006+02:00

[1]
[gyermek, lánc, fű]

nap-arca tenyérbe kent maszat
nem moccan, nem repül bent kaszat
semmi-vacokból rajzik balra
sorsvonal-sávú barlangrajza
marokban pitypang összetörve
tejutat firkant gyűrt ökölbe

[2]
[kvark]

- hal, vigyázz! zigóta-sodrony
nádlevélen, alga-rongyon,
hal, vigyázz! sok ikrem ikra,
rá ne lépj porontyaimra,
hal, vigyázz! már van keletje,
fel ne túrd, varangy-kelengye!
el ne érje nyár aszálya,
itt formál imát a szája:
Magas-sásos Magasságos
szúnyoglárva-ingoványa
nélkül ebihal kihal!
hal, figyelj hát,
szent a béka?
- szent a béka.
- erre adj kezet, te hal.

[3]
[kerék / betörve]

és mindig lesznek Van-ok s Hiányok.
abroncs. és meztelen, formátlan vályog,
és rések a kemény küllők között,
s erő, mi présel. kerékbe öltözök.

[4]
[törzsoldó, kikelethajtó]

napfény-lázmérő hónaljrügybe
hat adag goda madárfüttye
tüszős-tapaszos mandulabokra

hegekre vatta-bárányfelhő
fecskéből hatvankét fecskendő
masszázs-szalonból sárszalonka

tágít tavaszi pászta-paszta
béka zsombéka fellohasztva
apró szulákból kapszulák

szironyra kések lékhatása
fióka-darás szárcsa-kása
intraszénásan fűmag-fullánk

kanál békanyál – hét – benyelve
metsző hidegre rence-kence
húsz ampulla zúzmara-hulla

külsőleg tégely jó törzsoldó
egy oltással kikelethajtó
tíz pirula virulaviola

[5]
[eszterág / confirmatio]

nézd: minden merő cincér, bokáig béka, s a nektár: lecseppent krizma olvadéka és pihe-nőszirom-tekintet, tágulnak hajnal püspökétől hintett prizma-iriszek, s levelet írnak kőtáblák helyett kis aknázók, apró szentlelkek, hát egyet (s mást) elhiszek, lehet, hogy tízparancsolat, és Veronikák törlik harmattal sár-bakancsomat, tükrükben tetszelgek, szárkapcsom béklyó, a méhek nem értik, ráhúzok bojtorján-kamáslit térdig, míg illatot csaholnak agárkosborok, petémmel lángostort kóstolok, és keresztelőbe hal belé a bérma, nézd: minden merő vér ma, új köldökzsinórom eszterlánci cérna, nézd.

roma holocaust

2008-04-28T15:05:00.003+02:00

viseltes göröngy az utolsó ingem.
megosztom véled ezt most, noha
köveket vetve ölelsz át engem
gödör, te édes, gödör, mostoha.

csont-bőrből tákolt a lélek kennele.
mellkas-rács szűrte minden holmi.
akad a zár-nyelv. új test kellene.
jaj. csak ezt engedd még szótagolni.

negyedik dimenzió

2008-04-07T11:20:00.000+02:00

ősz és reszketeg -
mélázok haja száloptikájára
fűzött gyöngyös verejtéken.

mama. fej leszeg.
s mintha én lennék befűzve -
meginog összes eresztékem:

sohasem tudtam,
hogy öregszik a gólya...

sohasem. pedig ez a gyermek
negyedik dimenziója.

húszmillió évesen

2008-03-22T14:34:00.005+01:00

[i. m. Csáth Géza]

szívattak*

a gondolat repít. egy bolygó szögfoka
nappal változatlan, de éjjel szöksz Oda,
hol poklodban glóriás evoé s hurrá van,
s mennyeit álmodhatsz lángoló ruhában.

ébren: az Egész egy ˝úgy-ahogy gépezet˝.
hanyat(t)ló. hasonló. álmodsz: leképezed.
úgy sóhajtasz fel, mint ki hajnalt inhalál,
s mit gyógyulásnak vélsz, csak lassú kínhalál.

*Szívattakok: ritkábbak,
mindössze két-három fordult elő…
(Csáth Géza: Háborús napló)

ordináció-zavar

2008-03-02T12:56:00.000+01:00

(kor-hely-stíl)

lopók között szegényember kileste:
puha penész a mitra, pince-paplak,
a hordó csapja katedrálisablak,
s csupasz a must aszú-aszkéta-teste.

és dong a donga. zsolozsmái este
az orgonánál is szakrálisabbak,
felszentelés. a szén-dioxid habnak
palástja hullt. a szent kenet kereste.

s a mustnak itt ma lesz-e esküvése,
ha vére pezsgő, s benne tervet forral?
törvényt a kén belé ivódva vés-e,

hogy nem kezd ő ki semmiféle borral,
leányka néki nem kell és cuvée se,
s halad-e így a trendi szingli korral?

a napfény. izé

2008-02-22T19:38:00.003+01:00

(papundeklináció)

valótlant állítok. térben s időben pányvával
igékhez nem köthetőt. térdem van még bőven.
korom-szegélyű ujjal karcolom a kozmoszt,
s vakart sebemmel hazudtolom a nagy Összeköttetőt.
lényegtelen magból kikelve, magamból kikelve
önnön lényemet elvetem, ültetem, égi lápok
fény-zsombékja közt elvetemült tetemmé lenni
vágyok, semlyék-emlékem: hajlok a fény felé.
karmaim karma-ízét kóstolom hetedíziglen –
tán meggyőzni magam, hogy nem. s talán igen.
én a távolit görgetem magam előtt, bogárra
kacsintó galacsinként hajtom júdáspénzre várva,
s összekulcsolom kezem helyett az ajtóm:
szavaim komfortos semmiben bujdokolnak,
nem vagyok ma. nem vagyok sehol. se holnap.

pizzicato nagybőgőre és hegedűre

2008-02-11T20:50:00.001+01:00

(mátólmindentegybeírok,
mertnincshozzádszóközöm)

fénykép. malommal. balra, örökre.
kiégett kalász. paradigma.
bálák - a táj felpöndörödve.
sohasem nézni. s egy darabig ma.

cipónyi test és lélek-vekni.
szikkadt ív, szeletke héj a kar.
bordámmá ölelte, ott kapar
mellkas-szakajtót, fellebegni.

magát rágja még, anyám eszeget.
morzsa, csak párszavas pertu van.
jaj, kenyérangyal! szárnyaszegett.
két búza szem. patak-paszpartuban.

golyós

2008-01-10T11:55:00.000+01:00

nézzük. nehéz munkám forog.
ásványok. izzadt kámforok.

ág-bogas. szivárgó szantál.
szivárvány, hová rohantál?

kis porra rákenek szenet.
sóhajtás: ének. szent kenet.

agyag. agyaggalambra lő.
másik: méhében ámbra nő.

és úgy tűnik, mint bergamott
ezer s ezer ember amott.

kézmosás. izzadság szaga.
eau de. hatodik éjszaka.

kétszárnyú

2008-01-07T18:41:00.003+01:00

[hommage á Appolinaire]

legyen ajtóm a vers:
pántok nyakszirtemen,
komisz rímek előtt
záródjak hirtelen,

szegezzen homlokom
küszöbnek élvasat,
ne koptathassa el
akárhány olvasat,

s óvjon kéttollú zár
- erények és bűnök -,
amíg új verseken
tűnődöm. s eltűnök.